1940. augusztus 30.

A bécsi Belvedere-palota aranytermében Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter ünnepélyesen kihirdeti a második bécsi döntést. Ennek értelmében visszakerül Magyarországhoz a trianoni békeszerződés által 1920-ban Romániának ítélt területből mintegy 43 ezer km2, az ún. Észak-Erdély. Dél-Erdély, mintegy 60 ezer km2, továbbra is Románia része marad. Az 1930. évi román népszámlálás adatai szerint Dél-Erdélyben 440 ezer magyar nemzetiségű személy él (az összlakosság 14%-a), anyanyelv alapján 473 ezer (15%). Románia egész területén a bécsi döntést követően több mint félmillió magyar marad.

1940. augusztus 30.

Vitéz Kozma Miklós, az MTI és a Magyar Rádió elnöke, rögtönzött rádióbeszédben jelenti be aznap délután a bécsi döntés eredményét. A dél-erdélyi magyarokat "egy magasabb rend" érdekében arra kéri, hogy "vállalják bátran és büszkén" a sorsukat.

1940. szeptember 1.

Brassóban a második bécsi döntés ellen tüntető román vasgárdisták egy székely legényt agyonvernek.

1940. szeptember 2.

Arad utcáin, "hazafias dalokat" énekelve, mintegy 400 román tüntet a második bécsi döntés ellen, és számos magyar bolt ablakát betöri.

1940. szeptember 2.

A Romániában maradt Segesvárról azt jelentik Vásárhelyi János református püspöknek, hogy a református hívők "valósággal özönlenek" a közelben fekvő, de Magyarországhoz csatolt Székelyudvarhely felé. "Ez iskoláinkat elnépteleníti, adófizetőink számát leapasztja" - figyelmeztet a jelentés. Ez az egyik első értesülésünk a második bécsi döntést követően megindult dél-erdélyi (és regáti) tömeges menekülthullámról, amelynek során 1944 februárjáig mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személy távozik a trianoni Magyarország vagy Észak-Erdély területére.

1940. szeptember 11.

A magyar kormány Bárdossy László javaslatára egy háromtagú delegáció Bukarestbe való kiküldéséről határoz, az optálási kérdések mielőbbi tisztázása érdekében. A bécsi döntés határozatának 3. és 4. pontja értelmében ugyanis az észak-erdélyi románoknak és a dél-erdélyi magyaroknak jogukban áll a román, illetve a magyar állampolgárság javára optálni. Ezt hat hónapi határidőn belül tehetik meg, a távozásra további egy év áll rendelkezésre. Ingóságaikat magukkal vihetik, akárcsak az ingatlanok értékesítéséből befolyt pénzt.

1940. szeptember 18.

A magyar kormány ülésén Teleki Pál miniszterelnök elmondja, hogy a bécsi döntés óta eltelt időszakban mintegy 12-15 ezer dél-erdélyi menekült érkezett az országba. A további menekülés Dél-Erdély "teljes kiürítésének" a veszélyét is magában hordozhatja, ezért a kormány úgy dönt, hogy a menekülteket ezentúl semmiféle állásban, még ideiglenes jelleggel sem szabad alkalmazni. Sok esetben azonban tovább folytatódik a menekültek vagy áthelyezettek átvétele, így a MÁV-nál és a Postánál is.

1940. október 12.

A gyulafehérvári rendőrkapitányság tájékoztatja a nagyenyedi és abrudbányai rendőr-felügyelőségeket a Magyarországra "repatriálókkal" szemben követendő hatósági eljárásról. A tájékoztató szerint az érintetteknek közjegyző által hitelesített nyilatkozatot kell tenniük optálási szándékukról, ennek alapján a főispáni hivatal távozási engedélyt, a gyulafehérvári rendőrkapitányság pedig határátlépési igazolványt állít ki számukra. (Az egyoldalú nyilatkozatok megtételét a magyar fél nem tekintette a bécsi döntés alapján történő optálásnak.)

1940. november 4.

Nagyenyeden megtartja újjáalakuló ülését a Romániai Magyar Népközösség. Betöltik a második bécsi döntés nyomán megüresedett vezetői tisztségeket. Elnökké Gyárfás Elemért, alelnökké pedig Szász Pál mellé gr. Bethlen Bálintot és Jakabffy Elemért választják. A módosított alapszabály szerint Kolozsvár helyett Nagyenyed lesz a Népközösség új székhelye. Idővel azonban a tényleges központtá Bukarest válik, s mellette a szervezet aradi és brassói tagozata tesz szert nagyobb jelentőségre, elsősorban az ott létesült magyar királyi konzulátusok miatt.

1940. december 20.

A román kultuszminisztérium elutasítja a református egyháznak az önálló egyházkerület szervezésére irányuló kérését. A minisztérium álláspontja az, hogy a bécsi döntés nyomán ideiglenes helyzet áll fenn; a Dél-Erdélyben csonkán maradt egyházkerület így nem választhat püspököt, hanem el kell fogadnia Vásárhelyi János azon intézkedését, amely szerint a Romániában maradt egyházkerületi részt Nagy Ferenc esperes és gr. Bethlen Bálint vezeti. Ugyanez az elvi álláspont érvényesül a Királyhágó melléki csonka egyház ügyében is azzal, hogy itt a vezetést a Dél-Erdélyben maradt rangidős vezetőségi tagok veszik át.

1941. április 6.

Kezdetét veszi Romániában az országos népszámlálás, amelynek adatai szerint a dél-erdélyi "magyar etnikai eredetűek" száma 363 ezerre csökkent, azaz a 3 300 000-es összlakosság kevesebb mint 11%-ára. A menekülthullám következtében Dél-Erdély városaiban a bécsi döntést követő fél évben a magyarság számának átlagos apadása 10-15% körül mozgott, de némely városban (pl. Nagyszebenben vagy Tordán) ezt jóval túlhaladta.

1943. augusztus 26.

A Déli Hírlapnak Árkosi Tamás elmondja: a romániai unitárius egyháznak a második bécsi döntés után tizenkét felekezeti elemi iskolája volt, de a "felmerült nehézségek" miatt csak kilenc kezdheti meg közülük az új tanévet.

1943. szeptember 3.

A brassói magyar konzul szerint a bécsi döntés óta eltelt három év alatt "a legvéresebb és legvészesebb sebet" a magyarság lelke kapta, mivel a dél-erdélyi magyar úgy érzi, hogy teljesen ki van a román államnak szolgáltatva.

1944. augusztus 23.

I. Mihály király a hadsereg és az ellenzék támogatásával politikai fordulatot hajt végre Romániában: letartóztatja Ion Antonescut és kormányának kulcsembereit, hadat üzen Németországnak s átáll a szövetségesek oldalára. Népéhez intézett kiáltványában "az igazságtalan bécsi döntés által ránk erőszakolt határok" átlépésére, "Erdély felszabadítására" buzdít.