Dél-Erdélyi magyarság 1940-1944
Újra engedélyezik, korlátozott terjedelemben az Erdélyi Gazda című folyóiratot. Ezentúl hetente jelenik meg.
Útjára indul az aradi Havi Szemle című "szépirodalmi és keresztény közművelődési" folyóirat. Felelős szerkesztője Molnár Árpád. Minden nehézség ellenére a folyóirat terjedelmét a kezdeti 20-ról idővel 32 oldalra növelik, a lap olvasóinak táborát pedig 3500 főre. A folyóirat régi hiányt pótol; megjelenésével a dél-erdélyi magyar irodalmi élet új korszakába lép, s megindul az alkotások korszaka.
A brassói magyar képzőművészeti kiállítás kapcsán nyilatkozik a Déli Hírlap aznapi számában Szabó Béni, a Romániai Magyar Népközösség brassói tagozatának elnöke. Fő üzenete: "Fogadjuk be otthonunkba a magyar művészetet."
Elekes Viktor rektor a Déli Hírlap aznapi számában nyilatkozza: a nagyenyedi Bethlen-kollégium öt tagozatára összesen 770 tanuló iratkozott be. Az elmúlt tanévben az intézetnek 422 "bennlakója" volt, 90 diák ellátását ingyenesen biztosították.
Ötvenkilenc éves korában meghal Marczy Mihály, a Romániai Magyar Népközösség bánsági tagozatának elnöke, a Déli Hírlap felelős szerkesztője.
Nemes Elemér, a Királyhágómelletti Református Egyházkerület püspökhelyettese a Déli Hírlap aznapi számában nyilatkozza: az egyházkerület Romániához tartozó területén 27 református felekezetű elemi iskola (és egy óvoda) működik, 52 tanerővel.
A Déli Hírlap aznapi híre szerint XII. Pius pápa a "Pro Ecclesia et Pontifice" érmet a kereszttel adományozta Száva Máriának, Erzsébetváros r. kat. óvónőjének. A kitüntetést a katolikus templomban adta át a plébános.
A Déli Hírlap aznapi híre szerint, pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából, Pacha Ágoston megyéspüspök 20 000 lejt juttatott el a Romániai Magyar Népközösség bánsági irodájába, a diáksegély-akció javára.
A Déli Hírlapnak Árkosi Tamás elmondja: a romániai unitárius egyháznak a második bécsi döntés után tizenkét felekezeti elemi iskolája volt, de a "felmerült nehézségek" miatt csak kilenc kezdheti meg közülük az új tanévet.
Ettől kezdve a Havi Szemle mint "a Romániai Magyar Népközösség szépirodalmi és keresztény közművelődési folyóirata" jelenik meg.
Az aznapi Déli Hírlap szerint a Romániai Magyar Népközösség közbenjárására a román kormány engedélyt adott arra, hogy a katonai kórházakban a magyar ápoltak magyar nyelvű lapokat és könyveket olvashassanak, miután a cenzúra felülvizsgálta és jóváhagyta azokat.
A Déli Hírlapban megjelenő nyilatkozatában Márton Áron püspök méltatja a dél-erdélyi, elsősorban Zsil-völgyi magyar munkásság áldozatkészségét a hitvallásos iskolák támogatása terén.
Nagy Ferenc református püspökhelyettes nyilatkozza az aznapi Déli Hírlapnak: a dél-erdélyi református felekezeti oktatás helyzete 1940 ősze óta egyre válságosabb. Csökkent a református iskolák száma, így a református tankötelesek mindössze egyharmada tanul hitvallásos iskolákban. A válság fő oka: nagyon sok tanító eltávozott.
A Déli Hírlap beszámol a csombordi mezogazdasági iskola tanévnyitójáról. Az ünnepségen Szász Pál kijelenti: "A magyar gazda parancsa az, hogy legyen alázatos. Lelkében nem lehet se gog, se gyulölet... Ebben az iskolában sohasem fogtok ember-gyűlöletet tanulni, csak ember-szeretetet."
Az aznapi Déli Hírlap híre szerint a dr. Kakuk Csecsemőgondozó és Napközi Gyermekotthon "káposztahetet" hirdet. Eszerint "mindenki, aki teheti, káposztát adakozzék, ha csak egy-egy fejet is. Egyebekben főként használt gyermekruhát kérnek, esetleg használt felnőttruhákat."
A Déli Hírlap híre szerint a Romániai Magyar Népközösség hadiárvái részére egy magát megnevezni nem kívánó olvasó 1500 lejt adományozott.
A Déli Hírlap beszámol arról, hogy Végvár község református egyháztanácsa nagy örömmel fogadta özv. Csátray Mihályné Enyedi Erzsébet elhatározását, miszerint nyolc hold szántóföldjét az egyháznak ajándékozta azzal, hogy a tiszta jövedelemből jó előmenetelű szegény diákokat támogassanak.
A Déli Hírlap "Karácsony" mellékletében Olosz Lajos főszerkesztő kifejezi hitét, hogy "a világhatalmi önzés kegyetlensége" után "az emberiség számára oly korszak következik, amely a különböző nemzeteket ismét közelebb hozza egymáshoz".
Az aradi Kölcsey Egyesület regény-, a Havi Szemle című folyóirat elbeszélés-, míg a temesvári Arany János Társaság verspályázatot hirdet.
A Déli Hírlap beszámolója arról, hogy a brassói református templomban megemlékeztek a helyi Református Szeretetház megalakulásának 25. évfordulójáról. Beszédet mondott Szabó Béni, a Romániai Magyar Népközösség brassói tagozatának elnöke is.