Dél-Erdélyi magyarság 1940-1944
Kezdetét veszi a magyar nemzetiségű hadköteles férfiak fegyveres frontszolgálatra való igénybevétele, eddig ugyanis "mindössze" hátországbeli munkaszolgálatra küldték őket. Nem egy esetben rögtön menetszázadokba osztják be őket, függetlenül attól, részesültek-e előtte megfelelő kiképzésben, vagy sem. A frontszolgálat elől egyre több dél-erdélyi magyar katonaszökevény menekül Magyarországra.
Márton Áron püspök a magyar külügyminiszter állandó helyettesével, Ghyczy Jenővel folytatott beszélgetése során elmondja: a dél-erdélyi magyar települések "kiürülése" egészen aggasztó méreteket ölt, a 15-50 év közötti férfilakosság szinte teljesen eltűnt. A tömeges menekülés elsősorban a dél-erdélyi magyarság körében tapasztalható "mérhetetlen fásultság és reményvesztettség" következménye.
Az aradi magyar konzul értesülése szerint először történik meg 1940 óta, hogy az egyik Bihar megyei község, Kőröstárkány valamennyi Magyarországra átszökött lakója ellen, távollétükben, hadbírósági eljárást indítanak és jogerősen egy évre ítélik őket. A konzul szerint mintegy 15-20 férfiről van szó.
A dél-erdélyi magyar férfiakat ismét tömegesen hívják be munkaszolgálatra, a legtöbb esetben a végleges leszerelés reménye nélkül.
Az aradi magyar konzul értesülése szerint néhány nap óta tömegesen kézbesítik ki a behívókat a magyar nemzetiségű férfiaknak, még olyanoknak is, akik egy-két hete szereltek le. A kiszivárgott hírek szerint munkaszolgálatra ("koncsentrára") hívják be őket. Három-négy havi munkaszolgálat után 14 napi szabadság engedélyezhető számukra.
A nagyenyedi Bethlen-kollégium évnyitó ünnepségén Szász Pál főgondnok kijelenti: "elsősorban bátor, acélos erejű és jellemes férfiakat" kell nevelni, hogy "népünk erősségei legyenek".
A brassói magyar konzul szerint a dél-erdélyi magyarság két legégetőbb problémája a családfőknek s a fiatal férfiaknak Magyarországra történt szökése és a megmaradó férfilakosság munkaszolgálatra való kíméletlen bevonultatása.